Egyéb,  Irodalom

Egy novemberi emlék

       Kip-kop, kopog a cipőm a járdán, néha egy pocsolyába toccsan, néha nem, ha elég figyelmes vagyok és apró ugrásokkal átszökkenek felette. Emberek jönnek szembe, mögöttem, mellettem, mindegyikük magába roskadva, nem számít nekik ki vagyok, mi vagyok, élek-e vagy halok. 

    Autók jönnek, autók mennek, dudálnak, fényszóróikkal el- és feltűnő sávokat festve a nedves aszfaltra. Pest hangos. Pest barátságtalan.

    Az orromat eső, kipufogófüst, csatornabűz és éttermekből kiáramló illatok csapják meg, azt se tudom merre menjek. Átszaladok az úton, kip-kop, belelépek egy pocsolyába, beázik a cipőm. Nem érdekel. 

   Körbefordulok, beleszédülök ebbe a hatalmas bűzlő szörnyetegbe, érzem ahogy magához ölel, törődik velem. Semmi, de semmi nem vonzott még annyira mint Pest. A sötét égen nem látni csillagokat a szmogtól. Nem értem miről beszélnek körülöttem az emberek. Érzem hogy veszélyben vagyok. Mégis ide húz a szívem. Mi ez, ha nem szerelem?

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük