Interjú

Így is lehet karriert építeni 2

 Ahogy azt már az előző cikkemben is megírtam, visszacsatolnék hozzá: mivel ez az utolsó évem ebben az iskolában, és hamarosan elkezdem élni a nagy betűs életet gondoltam, megkeresek olyan embereket, akik tanácsokat tudnának adni, hogyan lehet karriert építeni egy bizonyos szakmán belül.

Készítettem egy interjút egy magyar képregényművésszel, Tebeli Szabolccsal, aki a szakmájában igen elismert rajzoló. Fiatal korát Szombathelyen töltötte, majd a gimnázium elvégzése után felköltözött Budapestre, ahol művészetekkel kapcsolatos tanulmányai mellett grafikai tervezőként is tevékenykedett. A vele készült interjút ajánlom minden olyan olvasónak, aki még döntés előtt áll, hogy mit szeretne csinálni, illetve azoknak az embereknek, akiket a művészet érdekel és valamilyen módon kapcsolódnak a képregényekhez. Szakmai karrierjének egyik kiemelkedő állomása a 2017-ben nyert Az év legjobb képregénye díj, amelyet a Kittenberger című képregényért kapta. A továbbiakban erről is szó esik.

Somogyi György · Dobó István · Tebeli Szabolcs
Fabriqué ​en Belgique (Kittenberger 1.)

Hogyan kerültél kapcsolatba a művészettel, így elsősorban a képregény rajzolással?

Ez nagyon régi sztori, én már pici gyerekkoromtól kezdve rajzolok. Igazából nem tudom pontosan meghatározni, hogy én honnantól kezdve rajzolgatok. Szóval nagyon szerettem rajzolni mindenféle dolgot gyerekkoromban, de a képregények azok így nagyon lekötöttek, és amikor gyerek voltam akkoriban olyanok voltak, hogy Kockás, Mozaik, meg ilyen nagyon old school, régi cuccok, amik a 80-as években voltak, és ezek voltak azok, amelyekből első sorban inspirálódtam. Aztán hamar kezembe kerültek külföldi darabok is, eredeti francia albumok, ezek minőségén teljesen lehidaltam, hogy ezt ilyen szinten is lehet művelni. Gyönyörű szépen lehet velük dolgozni, emellett a változatossága, a szabadsága ennek a médiumnak teljesen lenyűgözött. Majd elkezdtem lemásolgatni, innen indult a sztori. Teljes szabadidőmben már az óvodától át egészen a középiskoláig rajzoltam. Jeleneteket raktam össze, nem kellett történet vagy ilyenek, persze jó, ha volt. Ha nem volt kész kerek sztori, az se volt gond, hanem csak jeleneteket meg karaktereket terveztem meg, és már a folyamat közben bontakozott ki valami, de befejezni már akkor is nehéz volt.

Amikor komolyan kezdett érdekelni a dolog akkor kb. 18-19 éves lehettem, ekkor már leérettségiztem, majd az volt bennem a kérdés, mivel kellene foglalkoznom, de azt gondoltam, hogy bármit is csinálok, annak köze kell lennie a képregényekhez, illetve ehhez a fajta szakmához. Akár a filmes vonalon szintén elkezdhettem volna mocorogni, de inkább a comic érdekelt. Szóval az volt a cél, hogy valamiképpen egy fizetett állás legyen az első, ami mondjuk épp képregény lesz, amiből pénz is legyen, ráadásul azt is csinálhassam, amihez értek, és amit szeretek. Ez egy hosszú és göröngyös út, volt fenn és lenn is; valamikor összejön, valamikor nem. Nincs ilyen előre kitaposott útja, azt gondolom 18-19 éves koromban volt az, amikor tisztán megjelent előttem, miszerint ezt kellene csinálnom.

Hogyan és mikor kaptad az első megbízásodat?

Nem emlékszem melyik volt az első, de talán az ezredfordulón. Karrierem elején egy kis szerkesztőségben dolgoztam Szombathelyen, ahol egy rendszeresen megjelenő comic stripre kaptam felkérést, ez lett a streetlife.

Akkoriban a Budapest, Gróf Balázstól hetente jelent meg az Est magazinokban, és a főszerkesztő valami hasonló humoros stripet szeretett volna látni, havi bontásban egy egész oldalon. Szabad kezet kaptam, amit ki is használtam.

A „csík” sajnos nem lett annyira népszerű, de nekem fontos mérföldkő, akárcsak a Bürokraták. Ez már egy nagyobb lélegzetvételű projekt volt 2005-ben, a Roham magazinnak, folytatásos sorozat volt, ami több emberhez is eljutott és megalapozta a későbbi éveimet képregényrajzolóként.

Van-e művészneved? Ha igen, az honnan jön?

Igen van; Brazil. Ez az a középiskolás korszakomból maradt vissza. Van egy rendező Terry Gilliam, a Monthy Python tagja. Az összes animációt ő csinálta a Monthy Pythonnak, vannak szóló filmjei is, mint A halász király.

Egyszer a filmórán a filmtanárom mutatta ezt a filmet: A Brazil. Vágás, illetve technikai szempontból ez a film a legjobb, és ha szeretnénk megtanulni jól vágni, plusz összerakni egy cselekményt, szépen ritmusra gyönyörű szép képekből, nos, akkor ezt a filmet ajánlom nagyon alaposan tanulmányozni. Ez egy disztópikus, utópikus film. Nekem annyira megtetszett, hogy igazából ezt a nevet kezdtem felvenni, ezzel írogattam alá minden munkát. Amikor még a suliba jártam a 90-es évek vége felé, azért eléggé benne voltunk a street artos, falfestős, graffitizős dolgokban. Igazából akkor indult ez az egész itt Szombathelyen és Pesten is.

Hogyan építetted a karriered?

Az építés csak részben tudatos. Bár azt mindig tudtam mit akarok csinálni, de nem jött szembe lehetőség minden sarkon, sőt a hétköznapi élet mellett képregényezni nagyon megterhelő is lehet, mivel alapvetően nem egy kifizetődő tevékenységről van szó.

Ha valaki látta a korábbi munkáimat és megkeresett egy ötlettel, mérlegeltem, számoltam. Amikor pedig úgy hozta az élet, hogy nem jött képregényes megbízás, akkor dolgoztam a saját történeteimen, amik aztán vagy elkészültek idővel, vagy nem. A lényeg mindig az volt, hogy folyamatosan legyen előttem egy sztori, amivel haladhatok.

Milyen erőfeszítéseket tettél azért, hogy te legyél a legjobb ebben a szakmában?

Nem egyszer volt már olyan, hogy a magánéletemet szorítottam hátra azért, hogy ezt tudjam csinálni. Igazából az embernek az idejét kell beáldoznia, pont olyan, mint amikor az ember nagyon akar tanulni valamit, nagyon akar csinálni valamit. Akkor se azt csinálja, hogy így krimóba vonulnak, mert olykor egy tevékenység a másik rovására megy. Nem nagyon van olyan a képregényes szakmában, ami több erőt kívánna, mint a rajzolás, mert mindent tudnod kell, amit egy filmesnek, animátornak, rendezőnek, dramaturgnak, szóval mindenfélét, azt pedig non stop csinálni kell. A filmes szakma, és a képregényrajzolás között vannak igen hasonló területek, azonban mint mindennek, ennek a szakterületnek is megvannak a maga speciális szabályai, melyek mentén működik.

Mi volt a legnagyobb szakmai elismerés számodra?

Hű de jó kérdés. Nahát, ezt nem tudom, mert sok volt, és nem tudok mindre visszaemlékezni, így utólag belegondolva nem is volt mindegyik olyan jelentős. Egyszer emlékszem elvittük a Kittenberger sztorit Csehországba egy pályázatra, ahol kellet egy ilyen 10 perces projekteket csinálni. Mi kiálltunk oda és teljesen le voltunk döbbenve, ahogy az emberek így néztek, hogy mi mégis mit csináltunk. Arról, hogy milyen kompakt az egész. Persze nem nyertünk semmit, mert maga a fesztivál alternatív képregényekre volt kivitelezve, azoknak volt kitalálva. Amit ott kaptunk elismerést, szeretettet az emberektől az nagyon jól esett, és az egy nagyon fontos része volt annak, hogy elkészítsük a folytatást. Akkor éreztük leginkább, hogy van értelme. Igazából beérett a munkánk gyümölcse azzal, hogy sok embernek tetszett. Ez egy mérföldkő volt. Szakmai elismerés szempontjából kaptam pár díjat, de nem annyira hoznak lázba, nekem nem számítanak annyira nagy szakmai elismerésnek. Persze örülök neki, hogy megkaptam ezeket a díjakat, viszont nem tudom annyira nagy becsben tartani őket, mivel számomra valami nem stimmel ezzel a rendszerrel. A művésznek annyira nem jelentősek ezek a dolgok.

Honnan jött a Kittenberger ötlete?

Somogyi György barátom ötlete volt. Korábban próbálkozott már forgatókönyv írással, és most fejezi be az első regényét. Az első 50000-nél is több karakteres művét. Igazából az egész abból indult ki, mikor látott egy képregényt, amiben a franciák csináltak egy önéletrajzi életművet, Charles Darwinnak az életéről. Ez annyira tetszett neki, hogy arra gondolt, mi lenne, ha kreálnánk egy Magyarországon élő magyar hőst, és megspékelnénk fantasy kalandokkal. Simán elfért volna egy ilyen sztori, de mi inkább az „elfeledett magyar karaktert” Kittenberger Kálmánt kerestük meg. Akkoriban egy helyen dolgoztunk, egy tévéstúdióban, mindketten valami grafikus munkán. A Rohan magazin is összekovácsolt minket, szóval, amikor megtalált ezzel a karakterrel akkor én épp a Johnny Fellowwal voltam elfoglalva, amit felújítottam.

Ez egy 2009-ben kiadott képregény volt. Mondtam neki, hogy várjunk a munkával olyan fél évet, de éppen jött a Galaktika pályázat, amikor Gyuri elhatározta, miszerint ő beleírja ezeket a steampunkos stíluselemeket, hogy legyen pár szerkezet, pár masina, amelyet a gőz hajt. Az eredeti történet úgy végződött volna, miképp beszabadul az orrszarvú a faluba, és egyetlen lövéstől leterül, futnak a bennszülöttek, Kittenberger fogja a puskáját, majd lapozol, aztán szétrobban az egész. Szóval olyan, mint amikor a Star Wars-ban Luke Skywalker egyetlen lövéssel felrobbantja a Halál Csillagot. Azt tudtuk, hogy egy lövéssel el tudja intézni, csak nagyon jó lett volna ábrázolni, hogy ez az orrszarvú gyilkos hajlamú, úgyhogy le kellett volna tipornia egy csomó őslakost. Egy ilyen pörgős csata jelenet volt a szemem előtt, de az első résznél nagyon letereltek erről. Aztán végül mégis nekem lett igazam, hiszen a sztorit kibővítettük kb. 45 oldalról 50-re, vagyis plusz 5 oldalt hozzácsaptunk. Ebből négy oldal egy akció jelenet, az ötödik pedig egy thriller, ami odakívánkozott.

Van olyan képregény, ami neked is meglepetést okoz szakmai szempontból?

Természetesen mindig meg tud lepni a képregény sokoldalúsága. A médium sajátossága, hogy folyton változik, az írók új utakat keresnek a történetmesélésben, a rajzolók pedig az ábrázolásban. Matt Fraction és David Aja képregénysorozata a Hawkeye például ilyen, tele van pakolva rengeteg újítással, amit korábban az olvasók nem láthattak máshol. Manapság amikor mindent újra feldolgoznak, mindenből készül „remake”, ezek a friss történetmesélési fogások elég fontosak.

Ki a szakmai példaképed?

Osamu Tesuka nevű manga rajzoló, aki egész élete során több mint, 150 ezer oldalt rajzolt meg. Ha alaposan utánaszámolunk, akkor ennyi napunk az életben nincs, de neki volt, és mellette orvosként dolgozott, tanársegéd is volt. Amikor rajzolt, teljesen elvonult a külvilágtól. A rajzstúdiójába a feleségén kívül senki nem léphetett be.

Mi a kedvenc képregény-műfajod?

Nincs kedvencem, egyformán értékes számomra az összes műfaj. A képregény is, mint minden történetmesélő-médium, műfajok százait foglalja magában, ami pedig igazán jó benne, hogy a meséléshez az eszköztár elképesztően széles. Lehet mesélni akciót, vígjátékot, horrort, realista drámát, romantikus lányregényt, és ezek ötvözetét. Mindegyiket el lehet készíteni más műfajok történetmesélő eszközeit felhasználva, vagy ábrázolni sajátos rajzstílussal, akár realistán, vagy stilizáltan, illetve fekete-fehérben, vagy színesben. Emellett a formátum is dobhat a sztorin, olvashatunk mangát heti bontásban, vagy szuperhős-drámát havi bontásban, vagy gyűjteményes formában, esetleg kifejezetten graphic-novel formátumra írva.

Mennyire érezted nehéznek az utat idáig?

Elég nehéznek tartottam. Voltak olyan pillanatok, amikor azt éreztem, hogy ezt leteszem, nem érdekel stb. Nyilván az első és legfontosabb dolog, hogy éljen az ember és, létezzen ebben a fura világban, azonban ez nem mindig összeegyeztethető azzal az ambícióval, hogy te képregényt akarsz rajzolni. Valószínűleg senkit sem érdekel a környezetedben. Ez pont olyan, mintha űrhajósnak akarna állni valaki. Szóval ilyen pillanatból sok van, és még lesznek is. Ez nem kapásból jön, hanem mindig egy kicsit meg kell szenvedni vele. A másik pedig az; nincs két egyforma képregény, amire azt mondanám, hogy „Ó ez olyan, mint az előző, ó ez már csak rutin munka,  ilyet már csináltam.” ; mindegyik más-más kihívás elé állít.  A határidő az egyik, amit komolyan vesznek bizonyos kiadók. Ha egy határidőt elkaszálsz, nem szállítod az anyagodat, akkor lehet, a szerkesztőd azt mondja, hogy nem akarok többet veled dolgozni, és keresnek valaki mást a helyedre. Nagyon gyakran előfordult, mikor a határidő miatt olyat is bevállaltam, amit nem kellett volna. Ez nyilván tanulópénz volt.

Mennyire olvad egybe a munka és a hobbi területe?

Egy és ugyanaz a kettő. Az ember azért kezdi el ezt csinálni, mert szereti. Az anyagiakat tekintve sajnos nem egy tuti befektetés képregényeket készíteni, hacsak nem vagy elképesztően gyors és népszerű. Képregényt kiadni, terjeszteni, viszonteladóként működni sokkal kifizetődőbb lehet, mint rajzolni. Ebbe, aki belekezd, annak nagyon kitartónak kell lennie, mert hamar szembejöhet egy vizes zsömle diéta.

Amerikában igen nagy szakmai múltra tekint a képregényírás, és olvasás műfaja, mi a helyzet nálunk, Magyarországon?

Itthon még mindig háttérbe van szorulva, nem a tömegkultúra része, mint Amerikában, Franciaországban, Japánban, ahol annyian foglalkoznak e műfajjal, mint egy kisebb város lakossága. Az 50-es években még beszélhetünk egy stabil képregényes kultúráról, majd a történelem az egészet ledarálta, úgy ahogy volt, ami maradt azok a Rejtő Jenő adaptációk.

A 80-as évek végéig nem beszélhetünk aktív képregényes életről. A Füles magazinban volt lehetőség két oldalban megjelenni, és ennyi. A művészvilág itthon nem kezeli helyén a képregényeket, nem épült be a magyar köztudatba ez a műfaj. Kertész Sándor: Szuperhősök Magyarországon című könyve bővebben taglalja e témát. Érdekesség a könyvből, hogy a 30-as évek végéig hazánkban is volt Superman comic, és hasonló Amerikából hozott képregényes történetek. A háború, majd az azt követő évek, ezt törölte.

Hol tartasz most a szakmai utadon?

Egyelőre nem érzem magam a legjobbnak, még egy csomó minden van, amit szeretnék csinálni. Az életem egy székhez kötve élem, a képzelőerőm csupán, ami határt szab. Úgy érzem, még vannak terveim, melyek megvalósításra várnak.

Szabolcs, köszönöm a lehetőséget, és az időt, melyet nekem, és az olvasóknak adtál, hogy jobban megismerünk téged, és a munkádat. Bízom benne, sokunk számára tudtál olyan inspirációt adni, melyet magunkkal viszünk a jövő tekintetében, azt, hogy mennyire összekapcsolódnak a dolgok, és érdekes összefüggéseket hoztál, miszerint valójában az események sokszor egymásra épülnek. Szakmai munkádban sok sikert kívánok neked!

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük