Interjú

Így is lehet karriert építeni


Interjú Dolmány Attilával

Hamarosan az utolsó gimnáziumi tanévemet kezdem. Miközben a jövőmet terveztem építeni, gondoltam, felkeresnék valakit személyesen, hogy inspiráljon a saját története által. Nos, még most is keresem az igazi célt, amit tudok, hogy a médiával, a filmezéssel, a művészetekkel – ide az irodalom, az írás is bele tartozik – szeretnék foglalkozni. Olyan emberrel szerettem volna beszélgetni, aki már régóta ebben a szakmában dolgozik. Tapasztalata sokrétű, szakmai munkája jelentős.

Már régóta követem Dolmány Attila munkásságát és felvettem a kapcsolatot vele, hogy interjút készítsek. Néhány alapvető információt szeretnék megosztani róla.

Dolmány Attila színész, szinkronszínész, rendező, a Family Guy című sorozatból Stewie magyar hangja. Számotokra is ismert sorozatok és filmek mellett sok színdarabban játszott még. Az interjú készítésekor a Vígszínházban találkoztunk épp egy darab szünetében.


Hogyan kerültél a matektanári pálya helyett a színészethez?

Dolmány Attila: Matematika – fizika szakos voltam az ELTÉN, mellette amatőrként színjátszottam. Megszületett az első gyermekem, és szükségem volt bevételre. Hobbi szinten jártam szavalóversenyekre. Másodjára jelentkeztem az akkor még Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahonnan kirúgtak. Aznap mentem el a Madách Színházba, ahol stúdiós felvételt hirdettek, fel is vettek, és akkor döntöttem el: itt a lehetőség, hogy egy picikét változtassak. Szeptembertől már nem is tértem vissza az egyetemre, halasztottam egy évet. Aztán annyira jól éreztem magam, hogy nem is akartam visszamenni, így hirtelen átfordult a fontossági sorrend: a matek lett a hobbi, és a színház a szakma és a hivatás szerepét töltötte be. Ötödik próbálkozásra végül sikerült felvételt nyernem, majd négy évvel később színész szakon, 2001-ben végeztem el az akkor már Színház- és Filmművészeti Egyetemet.

Téged mi inspirált a színházi munkára?

Dolmány Attila: Mindig is szerettem az irodalmat, a verseket, a reál tárgyak mellett kellemes kikapcsolódás volt akár színdarabokat is olvasni. Mivel elég szerény, önbizalom hiányos gyerek voltam, annál ambiciózusabban szerettem volna megmutatni magamból mindazt, ami bennem motoszkált. Illetve éreztem, hogy találnom kell egy formát az életemben, amin keresztül el tudom juttatni másokhoz a saját, vagy mások gondolatait, érzéseit, egyúttal talán alkotni, segíteni, tanítani tudom vele embertársaimat. Ehhez nekem a tanári, vagy a kutatói pálya nem tűnt elégnek.

Kihívás számodra a szinkronizálás?

Dolmány Attila: Szerintem mindent kihívásként kell megközelíteni. Ha nem ezzel a szemlélettel közelítünk a dolgok felé, akkor csak egy egyszerű robot lenne az ember, aki bemenne reggel a közértbe: beülni a pénztárgép mellé és ott csinálni a hat-nyolc órás robotot, és aztán haza menni. Nem mintha ezzel a pénztárosokat szeretném ledegradálni! Ha valami nem kihívás, akkor nem érdemes csinálni. Tehát mindig a kihívásokat kell keresni. Színészként úgy gondolom minden szerep kihívás, a szinkronban is: akár rajzfilmről, vagy sorozatról legyen szó, akár mexikói, koreai vagy török, ezek mind-mind máshonnan jönnek, más típusú közegek, más kultúrák, más színházi világok színjátszásából. Így megközelítve a világot sokat lehet tanulni, vagy tapasztalni. Kihívásnak azért jó, mert mindenből lehet tanulni, sőt muszáj is ezekből tanulni, hiszen csak akkor tudunk fejlődni. Fárasztó dolog a szinkronizálás, folyamatosan figyelni kell a speciális szöveget, a képet, a színész munkáját, a ritmust, a hangot, és elfárad az agy benne. És a száj szintén.

A színházaknál az előadások, hogyan születnek meg?

Dolmány Attila: Vannak, amiket nem lehet színpadra vinni, már ha filmekről beszélünk. A színháznak megvannak a technikai limitjei, hogy meddig lehet elmenni, például egy King Kongot felépíteni egy színpadon, ami mozog is, meg jól is néz ki, hát az eléggé necces lehet. Vannak egyébként olyan film adaptációk, amelyek bekerültek színházakba, ha most néhány színház repertoárját megnézed, akkor többüknél szinte kizárólag musicalek mennek, amelyek külföldön is, de akár rajzfilmek adaptációival is találkozhatsz. Régebben voltak a Becsületbeli ügytől kezdve a Kutyaszorítóban-on át a Trainspotting-ig színpadi előadások, tehát vannak olyanok, amiket meg lehet csinálni, de vannak olyanok, amiket nem. Mindenesetre ez egy nagyon hosszú folyamat.

Hogyan lehet bekerülni ebbe a filmes körbe?

Dolmány Attila: El kell kezdeni csinálni. Ahogy korábban említettem, a Madách Színházba való felvételem volt a vízválasztó. Ott ismerkedtem meg egy csomó emberrel, majd miután bekerültem a főiskolára, onnantól kezdve még több szakmabeli jött szembe velem. Később is együtt dolgoztam velük. Ez az a folyamat, amikor az ember már belekeveredik ebbe a körbe és nem szabadul. Mindig az a legegyszerűbb, ha egy iskolán keresztül próbálkozik az ember, vagy pedig, hogy ha saját maga készít el produkciókat, és azokat vagy fesztiválokra küldözgeti el, vagy bizonyos szakmai helyekre embereknek.

Mennyire szabad a tévés forgatás?

Dolmány Attila: Egy nagyfilmnél erősen be van osztva az idő, hiszen ott a költségvetés is más, szoros. A technikai bérlésekre, a helyszín bérleti díjakra is figyelemmel kell lenni. Ott van, hogy reggel 6-kor elkezdődik, és este hatkor befejeződik a forgatás, vagy ugyanez éjjel is pörög, illetve pontosan ki van találva, hogy a szövegkönyv, a forgatókönyv melyik fejezeteit kell felvenni egy-két órás időintervallumokban. Ott kevésbé van alkalom arra, hogy az ember improvizáljon. Nagyon fel kell rá készülni! Tévés forgatásnál sokkal szabadabban kezelik az időt, hiszen ezeket többnyire saját belső stúdióban vesszük föl, annyira nem kötött az idő, többet lehet gondolkozni, többet lehet bohóckodni, többet lehet rajta fejleszteni, akár a helyszínen. De a külső forgatásoknál, a tévénél is ugyanaz van, mint a filmeknél.

Hogyan szokott működni a szinkronhang kiválasztása?

Dolmány Attila: Általánosságban, amikor felkérnek egy munkára, akkor nem tudom, mire kérnek fel. Felhív a gyártásvezető azzal, hogy van például egy rajzfilmben egy szerep, és hogy vállalom-e. Amikor kimegyek a stúdióba, ott állok, ja, egyébként ez az a figura, és akkor megnézem, meglátom, kitalálok rá egy hangot és onnantól kezdve az úgy működni kezd, az életre kel és azt használom onnantól kezdve. Tehát mint a Family Guynál meg a South Parknál, két teljesen különböző hangot kellett felvenni, de mind a kettőnek valamilyen szinten meg kellett születnie, ott és akkor. Már nincs olyan, hogy előre megnéztük a filmet, vagy bármi, hanem ez alapvető volt: kihívtak valamire, megnéztem a figurát, jó, akkor adjunk neki egy ilyen hangot. Sokszor a rendező dönti el, de vannak castingok is a megrendelők, forgalmazók részéről.

Az eredeti forgalmazók mit várnak el a szinkronizálástól?

Dolmány Attila: Nézzünk egy példát: a Tini Ninja Teknőcökben Baxter karaktere eredetiben effektelve szólal meg. Így a forgalmazók megkövetelik, hogy nagyjából ugyanúgy szóljon a hang, mint náluk, az eredeti verzióban. Tehát akkor, ha valami digitalizálva, vagy effektelve van, azt nálunk is effektezni kell. Persze meg lehet csinálni – mint például a South Parkban -, hogy egyáltalán nem használjuk a technikát. Részünkről a saját hangunkat változtattuk el, és itthon is így mehetett le adásban. Amikor Baxter léggyé változik, ott egyértelmű volt használni. A lényeg náluk a pontosság és az eredetiség. Persze ebben az itthoni hangmérnökök is segítenek.

A filmiparban vagy színház iparban képzeled el magad jobban?

Dolmány Attila: Ez Magyarországon azért változó, mert itthon többnyire a színház indítja el a színészeket a pályán. Nagyon sok emberben látom azt, amit például egy volt osztálytársamban is, aki színészként kezdte, és rendezővé vált az évek során. Jelenleg már főként külföldön rendez színházakban. Van olyan színházi rendező, aki egyébként filmrendező, vagy filmrendezőként kezdte, aztán lépett be a színház világába, így átfedések vannak, merthogy picike az ország. Vagyis nincs akkora területi lefedettsége az egésznek, az egész művészeti ágnak, mint akár Franciaországban, Spanyolországban, Németországban, vagy Amerikában. Itt sokkal szűkebbek a lehetőségek. Arról nem beszélve, hogy hiába van sok kereskedelmi csatorna, egészen más az a fajta a televíziózás, amit egy Jóbarátok vs. Jóban Rosszban; vagy egy Tóth János ad egy CSI, NCIS meg az egyéb amerikai sorozatok mellett. Más minőségűek ezek a teleregények, tulajdonképpen más fajta koncentrációt igényelnek, más felépítéssel. Mindegyik izgalmas, de nem egyenértékűek.

Hogyan kapják meg a színészek a filmes forgatókönyveket?

Dolmány Attila: Általában a szereplőknek, csak a saját szövegei vannak folyamatosan kiadva, sorozatoknál a szerep szerinti letisztázott verzió, melyet mindig követnek. Teljes forgatókönyvet nem szoktunk megkapni, hacsak nem egy főszerepről van szó, a teljes mindig a stúdióban marad. Szinkronban más a világ, ott már – elvileg – lektorált, kész (nem forgatókönyvet) – kész szövegkönyvet kapunk. És egyre több az olyan szinkron stúdió, ahol Excelben görgethető a szöveg, de még mindig a gyakoribb a papír alapú nyomtatott verzió.

Mi az a dramaturgia?

Dolmány Attila: A dramaturgia alapvetően arról szól, hogy egy már létező, megírott; színpadi, prózai, filmes vagy szinkronművet megpróbál párbeszédessé, vagy érthetőbbé, nyíltabbá, tisztábbá tenni egy hozzáértő ember. Ehhez, és a forgatókönyvhöz, vagy bármilyen írásműhöz alapvető tudás kell az anyanyelv, vagy az írott nyelv maximális tudásához, annak mind nyelvtani, mind retorikai értéséhez. Nem csak párbeszédessé kell tenni bármilyen szöveget, hanem olyan összefogottan átdolgozni, hogy a történetet jobban és egyszerűbben el lehessen mesélni. Tehát ez egy nagyon fontos dolog! Ebből áll igazán össze egy dramaturg munkája, természetesen bele is nyúlhat, el is vehet belőle, vagy hozzá is tehet a történethez, de azért ez majdnem egy újra alkotási folyamat. Valójában egy igazi újraalkotási munka.

Rendeztél-e már, illetve mi a véleményed a forgatókönyv-írásról?

Dolmány Attila: Két évvel ezelőtt már rendeztem kisfilmeket, összesen hármat. Volt egy alapötlet, amiből kitaláltunk valami sztorit. Storyboardot nem írtunk, hanem jelenetekre osztottunk egy novellát, azokat kezdtük el beosztani, mit melyik nap vegyünk fel. Rettenetesen nehéz! A forgatókönyvről már az előbb beszéltünk, de később is kifejtem. Viszont hasonló a színházi szövegkönyv is, bár talán egyszerűbb. Több olyan színdarabot készítettem, amit szerkesztettem, dramatizáltam, szöveget írtam bele. Jelenleg négy színházi előadássorozat fut a rendezésem alatt. Sokáig féltem tőle, hogy belevágjak, színészként sokat kellett tanulnom hozzá, de mára már magabiztosan mozgom ezen a területen is.

Mi a véleményed a forgatókönyvírásról?

Dolmány Attila: A forgatókönyv-írás külön kategória, tanulandó. Az alapja, hogy van egy szöveg, melyet kiegészít egy technikai forgatókönyv is, de ez elég összetett dolog. Ha saját forgatókönyvet ír valaki, ír egy szinopszist, vagy egy novellát, ezek után megír egy folyamatos párbeszédes részt. Felépíti jelenetről jelenetre a történetet a fejében. Előre látja, hogy mit szeretne kihozni a dologból. Tudni kell a képkivágást, milyen operatőri munkát igényel, hány és milyen kamerát fogunk használni. Tudni kell a szereplőket, a helyszíneket is érinteni a leírást. Tudni kell, miszerint milyen snitteket csinálunk, milyen fártokat használunk. És a korábban említett nyelv-nyelvtan is iszonyúan fontos, de a technikai anyag végeredményben tanulható! Ám nem árt egy kis tehetség sem…

Melyik egyetemet ajánlod a média szakon továbbtanulás szempontjából?

Dolmány Attila: Minden olyan egyetemen, ahol van média szak, érdemes nyílt napra elmenni. ELTE, METU, Színház és Filmművészeti Egyetem…

Köszönöm a közreműködést. Megtiszteltetés, és szuper volt veled beszélgetni.

Dolmány Attila: Én köszönöm! *mosolyog*


A válaszai nagy hatással voltak rám. Adott egy szakma, amely iránt érdeklődöm, közelebb került valamelyest az ő segítségével. A tanulság az, hogy ha jobban meg akarunk ismerni valamit, jártasabbak szeretnénk lenni a témában, akkor érdemes felvenni a kapcsolatot olyan emberekkel, akik szakmabeliek, nyitottan kell a jövő felé tekinteni. Fontos a célunk megfogalmazása, majd utána követni azt.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük